A mindig lenyűgöző Liane Carroll brit énekes-zongorista a Budapest Jazz Clubban adott mesterkurzust, majd fergetes triókoncertet április 13-án. Az alábbiakban a fellépés – és a Jazznap.hu – egyik szervezője, Pallai Péter szubjektív beszámolóját olvashatják. Ez a cikk tehát kivetélesen nem azért született, hogy közönséget toborozzunk, mert – mint mindig – Liane-nek most is dugig telt háza volt. És mert PP számára élőben ő a világ legjobb jazzénekesnője.
Koncertszervező lévén kissé összeférhetetlen, ha az ember saját szervezésről ír. Londonből keltezve ezt általában csak azért teszem, mert ott ab ovo nincs jelen a magyar szakmai sajtó. Magyarországon pedig azért nem, mert ott módja lenne megjelenni, de ha nincs jelen, az az ő dolga. Most sem koncertbeszámolót írok. A pénteki fellépésről csak annyit, hogy SOHA AZ ÉLETEMBEN NEM VOLTAM SZEM- ÉS FÜLTANÚJA ILYEN LENYŰGÖZŐ ELŐADÁSNAK ÉNEKES RÉSZÉRŐL. (Azért vártam ezzel egy pár napot, mert szegény Babos Gyuszi tragikus halála mindent felülírt. Liane – rá jellemző módon – egy dalt az emlékének dedikált a koncerten.) Liane Carroll 2009 óta minden áldott évben fellép a Budapest Jazz Clubban, tehát ez volt a tizedik koncertje, de a magyar zenei sajtó képviselői mindössze két alkalommal voltak jelen. Ezt valahogy méltánytalannak tartom, mert – teszem fel – ha Diana Krall vagy Dianne Reeves lenne rendszeres évi vendég a BJC-ban, akkor nyilván ott lenne minden esetben jó néhány jazz szakíró.
Nagyon nagyra tartom mindkét amerikai dívát. Diana Krall, amellett hogy kifejezetten szép asszony, valószínűleg jobban zongorázik Liane-nál is és vérprofi. Dianne Reevesnek szebb hangja és lenyűgözőbb technikája van, mint angol pályatársának. És biztos találhatnék még több olyan énekesnőt a jazzvilágban, aki ebből vagy abból a szempontból maga mögött hagyja Liane-t. De kérdem azokat, akik valaha is látták élőben Liane Carrollt: ismernek rajta kívül olyan énekesnőt, aki ennyire bővérű, ennyire spontán, ennyire közvetlen kapcsolatot tud teremteni a közönséggel, akiből ennyi érzés és boldogság árad, aki soha nem ismételi meg önmagát, zenésztársai és nézői minden rezdülésére azonnal reagál, rengeteg kellemes meglepetést okoz menetközben, elsöprő humora van, amit valahogy azok is átéreznek, akik alig tudnak angolul? Emellett hatalmas hang és minden szempontból hatalmas alkat, kiváló zongorista, kifogyhatatlanul innovatív rögtönző és teljesen önmagát adja. Liane megtestesíti mindazt, ami a jazz lényege. Vagy talán inkább átfogalmazom. Megtestesíti mindazt, amit szeretett kollegám és barátom, Zipernovszky Kornél „happy jazz”-nek hív.
Lehet, hogy az amerikaiak szempontjából kissé bántó volt az összehasonlítás. Vegyük tekintetbe, hogy a legtöbbjüket hangversenyteremben vagy fesztiválon láttam élőben, ahol eleve nagyobb fizikai távolság van a közönség és a művész között. Liane azonban még abban a közegben is képes maga maradni. A világsztárok közül klubban láttam fellépni Sarah Vaughant, Nina Simone-t, Kurt Ellinget és Annie Rosst. Egyikük sem tudta összességében azt nyújtani, mint Liane. Sarah Vaughannak volt talán a legszebb hangja a műfaj történetében, Kurt Elling technikája egészen elképesztő, Nina Simonet imádom, de túl sokat díváskodott és, magyarán szólva, letojta a közönséget, Annie Ross pedig valóban közvetlen és humoros volt, csak nem annyira, mint Liane.
Mindazt együtt, amit az előző bekezdésben felsoroltam, egyikük sem tudta hozni. Ezt megtetézte Liane másik pénteki teljesítménye, amelynek azonban csak, velem együtt, három nézője és tizennyolc résztvevője volt. A koncert előtt mesterkurzust adott fiatal magyar jazz tanszakos énekes hallgatóknak. Az utóbbiak az elején kicsit félszegen, elfogódottan ácsorogtak. Tíz percen belül mindegyikük arcán mosoly volt, kieresztették a hangjukat. Liane beléjük szuggerálta, hogy nem kell félni, adják önmagukat, élvezzék az alkalmat, ne törődjenek azzal, hogy elvárásoknak kell megfelelni, hozzák azt, ami belülről fakad – és ez sikerült is. Teljes örömünnepé vált számukra az a két óra, melynek végén megölelgette őket és áradt belőle is, a fiatalokból is a boldogság és a szeretet. A koncert második felében Liane felkérte a pódiumra azt a hat énekest közülük, aki összekuporgatta a pénzt, hogy jelen lehessen és Liane zongora kíséretével előadták a Chet Baker által híressé tett, nagyszerű számot, a Do it the hard way-t, ami a kurzus anyaga volt. Nem csak remekül énekelték a témát, de mindnyájan külön-külön nagyszerűen improvizáltak is rá, felszabadultan mozogtak a pódiumon és követték a jó példát: önmagukat adták. Ez volt számomra az est egyik fénypontja.
Legutóbbi hozzászólások